Jordan Kitti Unkas

Unkas

Mission:

 

„Álmodtam egyszer és láttam Arcodat,

 Messzire néztem, hallottam Hangodat,

 Őzek, szarvasok üzentek Felőled,

 Hegyek, folyók utamon elkísértek.

 Fúj az északi Hideg Szél.

 Öreg Isten csendesen mesél…”

                                                        - Unkas -

 

fénykép0380_1

 

Amikor felnő egy kisgyerek, lát jót, lát rosszat… Ami a földön jelen van és történik, mindig felvetődik a kérdés: jó vagy rossz ez? Minden korban nehéz eldönteni, hol vannak a határok. Hol, mikor és miért szép valami, valami pedig miért csúnya. Mi az a jóság, és mi a gonoszság. Mivel minden történet egyedi és más, nehéz úgy fogalmazni, hogy ne közöljünk valami rossz nézetet, vagy ne csináljunk olyan törvényt, ami nem mindig igaz. De talán az elmondható, hogy hiszek abban, hogy van egy eredeti „jó” elképzelés, egy igazság, és valahol egy élő teremtő erejű isten, aki pontosan meghatározta ezt a választóvonalat, ami jelenlegi életünkben sokszor csak ígéret. Sokféle ember, sokféle sors. Történelem. Vagy csak egyszerűen a jelenkor. Láttunk szépet és szörnyűt, győzteseket és veszteseket. Abban hiszek, hogy nem csak az aktuális törvényhozók és a szerencse a végleges bíró az emberek, állatok, és a Föld sorsa felett, hanem lesz egyszer egy valódi igazság és annak jegyében minden fájdalomra gyógyír, minden elfeledettnek új kezdet, minden elhagyottnak találkozás, minden értéknek új élet. Egy olyan igazságszolgáltatásban, ahol nincs több joga az elkövetőnek, mint az áldozatnak.

A művészetben is, számomra a legfontosabb az erkölcs és a „szépség” közvetítése, ami nem feltétlenül mai értelemben vett „közönséges” esztétika, hanem egy arányosság, amely a kényes határok között tud egy erkölcsi szépséget képviselni. Keresem a (nemes) háborúkat, a békességet vagy éppen a békétlent az igazságért, a segítségért kiáltást, az arcokban. A vonások és a vonalak beszélnek, mesélnek egy történetet, és én hallgatom. A média és a társadalom sokszor csak a győzteseket mutatja, gyakran hamis képet ad dolgokról. Ezért keresem azokat, akik látszólag nincsenek sehol, vagy nemes és fájdalmas sorsot választottak. Hősöket, akik nem a sokkoló közönségkereső tudatos dráma szereplői, hanem egy láthatatlan jó tábor tagjai. Ezzel azonban nem kívánom kötelezővé tenni a tragédiát és a szomorúságot.

“Everybody thought this was
Going to be one more freakshow.
Everybody thought this was going
To be one more of those jokes.
It’s another world.
It’s a wild world.
My generation’s not going to see
Year two thousand fifteen
I live out at lea to save
My life from the decay.
No one knows what’s going on
Cause the world is on fire.
The word is out the people are
Down…
My world is another world.
That’s wild world.
I can’t tell.
I can’t tell.”

Kelly Family & Unkas

 

 

Jordán Galéria Siófok